A merengés percei

Az ember ücsörög, vagy ácsorog egy helyben és néz a semmibe. Gondolatai nem szertefolynak ebben a lelki állapotban, nem! Anélkül hogy összpontosítana, hogy koncentrálna, egyszer csak megjelenik egy kép. Egy kép, melyről lehet már ábrándoztál, olvastál, álmaidban előjött százszor, ha nem ezerszer és most itt van. Látod, érzed. Olyan mint a valóság! Elménk játéka, csodálatos játéka, ópiuma! Feledtet, boldoggá tesz, elvarázsol és lazít!

Ez nagyon jó!

Kell a merengő nézés, a bambulás, a nem gondolok semmire. Ez a pár perc, óra, tart éberen, ezek az időszakok tudatják velem, igen, bármi megtörténhet, bármit megtudok tenni, amire fizikumom, környezetem lehetőséget biztosít.

Lassan eltűnik a vízió és magamhoz térek. Látom milyen szép, simogató a körülöttem lévő környezet. Erőt kaptam, megyek tovább és végzem a dolgomat!

Vagyunk így? Igen, ha nem is sokszor, de számos alkalommal. Ezek a megvilágosodás időszakai. Ekkor kell gyorsan íróeszközt fogni, papírt keríteni és írni. Meglátod mennyi ötleted támad ilyenkor.

Ne késlekedj, kezdj el bambulni! Megéri!